2017. október 17., kedd

A Lego-birodalom megalapítása

Az első LEGO-t ugyan nem most vettem Dórinak, de a második készlet megvételével immár elmondhatjuk, hogy megalapítottuk a saját kis hercegnői birodalmát (amely ugyan alig áll még két járműből és tíz főből, de idővel majd egészen biztos ki fogja nőni magát).

A nyolcvanötödik kapcsolattartásunk elején sütöttem neki szalonnát, amit apránként be is falt. Én imádom, és úgy néz ki, hogy ő is. Ehhez tejet és sós paradicsomot kapott. Mivel a pohár túl nehéz volt neki, ezért kért egy szívószálat, amivel könnyebben ment az ivás.


Ezután elővettem a két hete tartogatott legújabb LEGO-ját, amit a szülinapi készletével ellentétben már nagyon-nagyon várt. Lekuporodva a szőnyegre, mindvégig figyelemmel kísérte, amint Apa szép lassan összerakja a különböző színű és formájú darabokat.

Az elején átnéztük az összeszerelési útmutatót

Az útmutató által gondosan megmutattam neki az egyes darabok összeillesztését, majd összehasonlítottuk a látott alakot a képeken szereplő rajzokkal. Dóri mindenre figyelt, és egy mukkot sem szólt. Az első figurát maga szerelte össze:

Az első pajtás

Miután alakulgatott az első jármű alapja, megkértem Dórit, hogy a rajzon mutatott darabokat keresse nekem elő. Ez eleinte még nehezen ment neki, de végül egész jól belejött. Gondolom nehéz volt neki felismerni - és a rajzokon látottak alapján összehasonlítani - a különféle formákat.

Keresgélés közben

A két járművet nagyjából negyven perc alatt raktam össze. Dóri másodpercek alatt beleszeretett, majd belemerült a játékba:

A lakókocsi tetejére tette a kolbászsütőt

Hamarjában előkerült a legelsőként kapott készlete is, amelyet hozzátéve az új szerzeményhez, kialakított belőlük egy konvojt. Emellé elővettem még az immáron nyolc fősre duzzadt LEGO minifigura sorozatot is, így összeállt a népes csapat.

A minifigurákkal együtt

Dóri egyfolytában dünnyögött valamit, és mindegyik figurát beszervezte valamilyen pozicióba, akik elkezdtek egymással diskurálni. Meglepődve láttam, hogy milyen jó kis történeteket dob össze velük.

A lézerpisztolyos szuperhős a főnök

A LEGO Ninjago egy szereplőjével

A játékidőnk nagyon hamar eltelt, és Dóri fájó szívvel hagyta hátra a birodalmát. Némiképp felvidította őt a jó idő és az ígéret, hogy hazasétálunk egy klassz helyen, s közben beszélgethetünk még.

Azért kényszerültünk a sétára, mert a Trabim kuplungja megadta magát. Viszont a hazafelé tartó poroszlás olyannyira bejött nekem is, hogy elhatároztam, Dórit ezentúl mindig gyalog viszem majd haza. 

Az első szakaszon egy közeli nádas mellett sétáltunk el, majd átugrottunk egy patakot:


A patak mustrálása közben

A patakot meglátva, Dóri azon nyomban bele akart ugrani, s alig lehetett őt visszatartani a pancsolástól. Amikor átugrottam a túloldalra, mondtam Dórinak, hogy ugorjon át ő is, mire kijelentette, hogy az túl nagy és nem tud. Persze nem hagytam volna, hogy megkísérelje, de kíváncsi voltam rá, hogy mit szól a feladathoz. Ezek szerint nagyszerűen felmérte a helyzetet, hogy ez bizony meghaladja a képességeit. Ezután visszamentem érte, majd ketten átlépdeltünk óvatosan a patakmederben fekvő köveken.


A túlpartra érve megragadott egy botot, amit hazáig magával cipelt

A patakon való átjutás után megmásztunk egy meredek rézsüt, majd elindultunk a hazafelé vezető úton...



Amikor közeledett felénk egy autó, Dóri meghallva a hangját, rögtön felment az utat szegélyező fűre, s gondosan várt addig, amíg a kocsi elhalad. Az egyik ilyen jelenetnél az egyik lábát visszatette az útra, mondván, hogy az autó elfér tőle így is. És igen, az út elég széles volt ahhoz, hogy mindannyian elférjünk a burkolaton, vagyis Dóri itt is helyesen mérte fel a helyzetet. Az autóban ülő két fiatal srác rögtön levágta a szitut, hogy az apuka felparancsolta ugyan a gyereket az út szélére, de az dacolva a szülői szigorral, bátorságpróbát tett az autó közeledtére. Nevetve mondta is az egyik, hogy milyen aranyos ez a kislány, majd mosolyogva elgurultak mellettünk.


A hazaérkezés előtt nemsokkal

Félórányi séta után, percre pontosan érkeztünk haza. Dóri boldog volt a sikeresen eltöltött idő miatt, majd amikor elbúcsúztunk egymástól, s az anyjával felmentek a lakásba, én még elszaladtam a boltba egy nyalókárét, amit visszavíve, becsempésztem neki a postaládájukba. Ezt másnap kapta meg Anyától.


Ez volt a nyolcvanhatodik kapcsolattartásunk...