2017. december 10., vasárnap

Télapó

Pár héttel ezelőtt felvetettem Anyának, hogy beöltözvén Télapónak, meglepem vele a kislányunkat, amit elsőre nem tartott jó ötletnek, de végül beadta a derekát. Már csak a találkozó időpontját kellett kitalálnunk, amelyről megoszlott a véleményünk.

Magam már gyerekkorom óta úgy tudom, hogy a Télapó december 5-én este (vagy éjjel) teszi a csizmákba az ajándékot, míg Anya szerint ez másnap hajnalban, azaz 6-án várható. Mivel elbizonytalanodtam benne, ezért megpróbáltam utána járni. De nem csak ebben segített az információszerzés, hanem abban, hogy tudjam mi a különbség a Télapó és a Mikulás között!

Mielőtt tovább haladnánk, érdemes elolvasni ezeket: a Télapó és a Mikulás
(sok hasznos infó van bennük)


Anyával végül sikerült megegyeznem az 5-e estéjén, de szigorúan akkor, amikor Dóri még jóval a lefekvés előtt áll. Okként azt hozta fel, hogy a csokoládé felpörgeti a gyereket, és ha becsokizik, akkor nem tudja őt ágyba parancsolni a megszokott időben. Mivel Anya másnap dolgozik, ezért ész-szerűnek tűnt a felvetése, hiszen korán kell kelnie, viszont az általa ajánlott délután 4 órát nem tudtam tartani, mert fél 5-ig dolgoztam, s csak 5-re értem hozzájuk.

Vicces volt amúgy látnom magamat Télapóként a tükörben :)


A pocakot párnából csináltam, amit gumipókkal bírtam maradásra a hasamon. A húsz számmal nagyobb nadrágot is azzal, meg a piros kabátot is. Végül is egész jól néztem ki.


Az akció lényegében abból állt, hogy a Trabi tetejére feltettem a három részből álló létrát, amit Anyáék erkélyénél felállítottam. Előtte persze felhívtam Anyát, hogy érkezem, mire ő karjában a lányunkkal odaállt az erkélyajtó mögé. Eredetileg úgy terveztem, hogy titokban csempészem a csizmába az ajándékokat (amit megpróbáltam Anya értésére adni) és Dóri csak kiles engem a függöny mögül, de nem jött össze, mert Anya és Dóri már ott vártak engem az ajtó túloldalán, nézve amit csinálok.

Amikor megjelentem a létra tetején, Dóri olyan mosollyal figyelte minden mozdulatom, mintha egy előre bejelentett jelenségre várna. Ragyogott a tekintete, mintha csak egy ismerősét várná. Egy pillanatra zavarba is jöttem, mert arra számítottam, hogy az elsötétített szobából titokban fognak lesni (amiről elvileg mit sem sejtek), én pedig gondosan kiteszem a csizmába a cuccokat, majd elegánsan lelépek. 

Nem így történt, ráadásul a csizma és a zsák az erkély túloldalán volt, amit nem értem el. Mivel a létrát a földszinti lakó mozgásérzékelős lámpája miatt nem tehettem át a túloldalra, ezért intettem Anyának, hogy hozzák oda nekem. Rém ciki volt, mert nemcsak elbénáztam a dolgot, de ezzel kontaktot kellett létesítenem Dórival, ami a lebukás veszélyét hordozta magában. 


Dóri persze mit sem sejtett az egészből, s boldogan nézett rám, szó szerint úgy, mintha csodát látna a képemben! Mindez örömmel töltött el, hiszen láttam a gyermekemet örülni valaminek, s mindezt hatványozottan. 

Miután a csizma és a zsák átkerült az én térfelemre, már nyugodtan pakolhattam bele a sok-sok finomságot. Pici apró csokoládék a jobbik fajtából, de mielőtt nekikezdtem volna a feladatnak, még pár kérdést fel kellett tennem Dórinak:

- Te vagy Dóri, ugye? - kérdeztem.
- Igen - felelte büszkén.
- És szófogadó kislány voltál idén?
- Igen - mosolygott rám.
- Az anyukád és az apukád írtak nekem levelet, és megkértek, hogy hozzak neked ajándékot. Anyukád azt írta, hogy rendes szófogadó kislány vagy. Igaz ez?
- Szófogadó vagyok! - vágta rá Dóri.
- Az apukád azt írta, hogy te vagy a legszebb és legokosabb kislány a világon. Igaz ez?
- Igen!
- Hmmmm... Hát jó, akkor megérdemled az ajándékot - nyugtáztam a levél tartalmának valóságát, azzal elkezdtem a sok-sok apró csokoládét a zsákjába szórni. Mivel a csizmáját nem értem el, ezért abba Anya csempészte bele az ajándékot. Dóri természetesen ebből semmit sem vett észre, így amikor a csizmára került a sor, abban már benne volt minden. Ez egy kicsit ciki volt, mert Dóri nem értette hogyan tettem bele a cuccot, amikor a felbukkanásomat mindvégig figyelemmel kísérte, de végül elhitte Anyának, hogy abba már korábban (még mielőtt a létrán felbukkantam volna) tettem bele mindent. 

A zsákocskájába persze nem csak csokoládé, hanem egy Peppa játék is bele került, amire Dóri olyannyira vágyott. Képzelem milyen ujjongással nyugtázhatta kicsomagolás után :)

Amikor elfogytak az ajándékok, lassacskán elkezdtem a búcsúzkodást. Anyának viszont egy nagyszerű ötlet jutott az eszébe, méghozzá az, hogy Dóri énekeljen el egy mondókát a Télapónak. Mint kiderült, Dóri egész délután télapós mondókákat énekelt, amit a Télapó - elvileg - meghallott és azért jött el hozzá. Jó lett volna, ha Anya ezt előre elmondja nekem, mert akkor a beszédemet ekképpen módosítom Dóri felé. Mondhattam volna azt is, hogy azért siettem ennyire, mert hallottam ahogy énekel, de mivel nem tudtam erről, ezért ez most kimaradt. Dóri viszont még mindig nem sejtett semmit, így örömmel kezdett bele a mondókába ismét, csak most már a Télapó jelenlétében. 

A Télapó pedig nagyon örült...

Amikor az előadás befejeződött, tényleg a búcsúzkodásra került a sor. Ekkor valahogy szóba került a szán, vagy nem is tudom, valami olyasmi, hogy mivel megyek tovább. Tényleg nem emlékszem rá, de muszáj voltam elárulni, hogy a szánnal jöttem, amit a ház tetején parkoltam le. Dóri persze látni akarta, így megkérdezte, hogy oda megyek-e vele az udvarra. Erre azt válaszoltam, hogy nem tudok, mert nem férek el vele a piciny kis udvaron. Azt hiszem ezt roppantul sajnálta.

Amikor lemásztam a létráról, az alsó szomszéd mozgásérzékelős refije telibe világította az udvart, így teljes egészében láthatóvá váltam, mint pocakos Télapó. Képzelem, hogy Anya milyen jót kuncoghatott rajtam. Kár, hogy nem készült fénykép...

Amint lassan eloldalogtam az erkély alól, Dórikám heves integetés közepette búcsúzkodott tőlem:

- Szia Télapó! - zengett a hangja az erkélyről.
- Szia! Sziaaa! - integettem vissza.

- Boldog Karácsonyt! - fűztem hozzá, ő pedig integetés közben viszont kívánta:
- Boldog Karácsonyt!

Hát így telt a találkozásunk december 5-én, Télapó ünnepén...