2016. augusztus 23., kedd

Bölcsődében

A beadványom érkeztetése után elindultam hazafelé (lásd: Másodfokon), hogy végre lepihenhessek egy kicsit a 24 órás meló után. Miután az Önkormányzat melletti boltban vettem némi élelmet, látom, hogy az exem a járdán bandukolva a telefonját nyomkodja (mostanában csak ezt teszi). Csupán véletlen egybeesés e találkozás, vagy netán egy isteni akarat?

Nem tudom, de mindenesetre megálltam mellette, hogy érdeklődjek a mára esedékes megbeszélésünk felől. Amikor észrevette a kocsim, kikerekedett szemekkel bámult rám, mert nem értette mit keresek ott. Meg is kérdezte tőlem: - Te mit keresel itt?

- Semmit. Megyek hazafelé. Tudod, itt kell lefordulni felém az első utcánál - mutattam a következő utca irányába. - És te? Merre? - kérdeztem.

- Jövök a bölcsibe - felelte, majd kikerülve a kocsim, átsétált az utca túloldalára.
- Ahááá, szóval itt van a bölcsőde - szóltam, de eleresztette a füle mellett.

Még be sem zártam a kocsi ajtaját, amikor a bölcsőde kapuja kinyílt, s ő belépett rajta szóba elegyedve egy ottani dolgozóval. Nem értettem pontosan miről beszélgettek, de valami olyasmiről volt szó, hogy nem baj-e, ha én is megjelentem vele. Az illető persze nem látta akadályát, így bemutatkozván, magam is beléphettem a bölcsőde területére.

Ahogy haladtunk az udvar felé, látom, hogy temérdek kis kópé játszadozik egy elkerített részen belül, köztük a kislányommal. A szőke kis hajával messziről kitűnt a többi csemete közül, így nem volt nehéz megtalálnom őt. 

Mire a bölcsődei játszótér kerítéséhez értem, az exem már leinformálódott a gyerek felől, így ismét csak foszlányokat hallottam a mondandóikból. Ebből azt vettem ki, hogy a kislányom aznap belemart az egyik gyerek arcába, de rögtön utána meg is simogatta azt, így nem lett belőle baj, emellett pedig amikor az anyja ma behozta a gyereket a beszoktatás miatt, Dóri sírt az anyja után, mert idegen volt neki a környezet. 

Épp ezért is volt nagy az öröm, amikor meglátta az anyját a kerítés túloldalán, de még nagyobb (!), amikor az anyja mellett észrevett engem! Először nem hitt a szemének, hogy valóban engem lát (hiszen eddig többnyire a Családsegítőben találkoztunk és ahhoz a helyhez köti a személyemet), majd amikor tudatosult benne, hogy igen, az apukáját látja az anyja mögött, mosolyogva, kitárt karokkal lódult meg felém. Mivel az anyja állt előttem, ezért ő volt az, aki elsőként leguggolt elé és átölelte, de a gyerek - figyeljenek! - szó szerint magasról tett az anyjára, s szinte kitépve magát az ölelő karjaiból, odaküzdötte magát hozzám!

Mit is mondjak... Leesett az állam.

Ezzel a jelenlévők közül mindenkinek nyilvánvalóvá válhatott (köztük az exemnek is!), hogy a kislányom mennyire szeret engem és kötődik hozzám :)

Szeret engem és kötődik hozzám...!

Ezt akarja gátolni az exem? - tehető fel a kérdés.
Igen. Ezt.

Dórit azon nyomban felvettem a karjaimba és magamhoz öleltem. Leírhatatlan az a boldogság, ami a kislányomból tört elő. 

- Apa! - mondta ki felém, majd átkulcsolta a derekamon a lábait, hogy minél kényelmesebben belefészkelje magát az ölembe.

- Szia Kicsim! - mosolyogtam rá, majd megpusziltam a homlokát.

Közben kisebb zűrzavar támadt a gyerekek között, mert - gondolom - látván, hogy az egyik csoporttársukért eljöttek a szülei, sírásban törtek ki néhányan. 

- Édes Istenem, hogy ezek milyen kis drágák! - sóhajtottam magamban, s közben köszönetet mondtam a Mindenhatónak, hogy megadatott e pillanat, amikor a bölcsődében találkozhattam a lányommal (amit az anyja egyáltalán nem akart, lásd: Bölcsőde).

Véletlen volt csupán, vagy egy felsőbb erő akarata? Ki tudja...

Talán a "Sors" akarta így, hogy az exem tiltakozása ellenére mégis találkozhassak a gyermekemmel és bemutatkozhassak a bölcsőde vezetőjének, mint szülő.

Ekkor jött oda hozzánk a létesítmény vezetője, aki egy kedves bemutatkozás után beinvitált minket az irodájába, hogy aláírhassuk a "szerződést" a beiratkozásról.

Közben az exem mondogatta a gyereknek, hogy látod-látod, visszajöttem hozzád Életkém, de a gyerek nem fordult oda feléje, hanem a nyakláncommal babrált. Persze a gyereken látni lehetett, hogy érti, amit az anyja mond, viszont ha lehet, most inkább a közelemben maradna és játszana velem egy kicsit, ha már olyan ritkán találkozunk. 

Miután beléptünk az intézményvezető picinyke irodájába, megkérdeztem, hogy van e a papíron olyan rész, ahol kikötik, hogy ki látogathatja a gyereket? Az a választ kaptam, hogy nincs. A vendéglátónk hozzátette, hogy mivel a bírósági ideiglenes végzésben az szerepel, hogy péntekenkénti napon, délelőtt 10-től 12-ig tart a kapcsolattartás, ezért célszerű lenne egy új megállapodást kötnünk, amelybe belefér a kislányom bölcsődei időtöltése is.

Nem ellenkeztem, hiszen a bölcsőde fontosabb, mint az én heti két órám, viszont megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy ha a bölcsődei idő lejárta után találkozom a kislányommal, akkor nem lesz e ahhoz túl fáradt a gyermekem, hogy még velem is hancúrozzon két órát? Úgy vélem igen, de mivel még nem ismerem a gyerek időbeosztását, ezért nem szeretnék elhamarkodott következtetéseket hozni. Ugyanis az is lehet, hogy pénteken délután 1-kor, alvás után már el is lehet őt hozni, és akkor lesz még benne annyi energia, hogy velem is játsszon egy kicsit. És ott van még az az eset is, ha mondjuk én pénteken dolgozom, akkor vajon csütörtökön hozzák el nekem a lányomat? És ha igen, akkor mikor?

Az intézményvezető elkezdte mondani, hogy az anya mostantól dolgozni megy, ezért ez egy új élethelyzet, amelyhez alkalmazkodni kell, amellyel egyetértettem, de az egésznek olyan érzete volt, mintha az exem ezekről már beszélgetett volna az illetővel - beállítva engem ki tudja minek. Szerencsére egy nagyon intelligens vezetőt kaptunk, aki messzemenően pártatlanul állt hozzánk, s ahogy éreztem, neki egyedül a kislányunk a fontos, és nem szeretne részt venni a szülők vitájában.

Végtelenül örülök.

Az exem felé fordulva folytatta, hogy már korábban is elmondta neki, hogy nem lehet apát kizárni a folyamatokból, s úgy kell felkészíteni a gyermekünket az elkövetkezendő időkben, hogy egyszer anya, máskor meg apa megy érte.

Szívemből szólt, esküszöm!

Anya persze egyetértően bólogatott, de kétlem, hogy őszintén is gondolta mindezt. 

Dóri közben az ölemben babrálta a nyakláncomat, amit valahogy sikeresen szét is kapcsolt. Borzalmasan érdekelte, hogy az most hogyan került le a nyakamból. Viszont egy furcsa dologra már korábban is felfigyeltem a viselkedésével kapcsolatban: most épp arra, hogy a kislányom nyújtott nyelvel próbált meg a számba nyalni, magyarán szerette volna a nyelvét átdugni a számba, amit nem egészen értettem, hogy miért. Persze tudom, hogy a gyerek játszik, de egészen biztos vagyok benne, hogy nem magától kezdte el, hanem látta valakinél otthon. Vagy a családban bohóckodnak így egymással (anya, a nagyi, a nagybácsi vagy a kisöcs szereplésével), vagy az anyját látta egy fickóval csókolózni, amit pik-pakkra leutánzott. Remélem ez utóbbiról van szó és nem valamelyik családtag furcsa szokásairól... Érti, aki érti. 

Dóri most is "csókolózni" akart, de egy puszin kívül nem adtam neki teret, és szerencsére az anyja is rászólt, így kénytelen volt abbahagyni.

Az intézményvezető közben rátért a szerződésre. Elmondta, hogy a térítési díj (gondozási díj) az anya munkába állása után 1163 forint lesz napomta, plusz a 460 forint étkezési díj, de ha az anya fizetése nem éri el a nettó 93.000 forintot, akkor ez utóbbit nem kell fizetni. Mindez 25-27.000 forint egy hónapban. 

Felém fordulva megkérdezte, hogy készítsen e nekem is esetleg egy megállapodást, mire azt feleltem, hogy örülnék neki. Ezután elmondta, hogy a dokumentumok szerint ő úgy tudja, hogy az anyuka a gyermek törvényes képviselője, mire én kiigazítással éltem, miszerint nem így van, mert jelenleg közös a szülői felügyeleti jogunk és mindketten a gyermek törvényes képviselői vagyunk. Már csak magamban jegyeztem meg, hogy a bírósági végzés után is közös lesz, hacsak az anya kizárólagos szülői felügyeleti jogot nem kap, amit kétlek, hiszen a felügyeleti jogköröm annyiban megmarad, hogy magam rendelkezhetek (az anyával együtt) a gyermek pályaválasztásával, külföldre utazásával, egészségügyi ellátásával (és még sok mindennel) kapcsolatban. 

A Vezető bólogatott, majd elmondta, hogy a megállapodásban azért van szükség az anyát, mint törvényes képviselőt megjelölni, mert ő szoktatja be a gyermeket a bölcsibe, és ő megy el a gyermekért minden nap, emellett a gyermek őnála lakik. Hozzátette, hogy az anyával találkoznak majd mindig, amikor az ellátás költségeit térítik, valamint ő fog eljönni a szülői értekezletre is. Ezután megkérdezte, hogy ez így jó lesz e nekem is? Erre azt válaszoltam, hogy a szülői értekezletekre én is szeretnék eljönni, hiszen a kislányomról van szó, emellett a nélkülözésem ellenére is a gyermek apja vagyok, s e mivoltomban a törvényes képviselője. A Vezető ekkor megkérdezte, hogy akkor mindkettőnk nevét írják bele a megállapodásba? Azt feleltem, hogy igen, és szeretném, ha nyilván lenne tartva, hogy az anya mellett ki a gyermek édesapja. 

A bölcsőde vezetője itt egy kicsit bajba került, mert az aláírandó papíron csupán az édesanya adatainak volt hely, az édesapának nem. Tanakodni kezdett az anyukával, hogy akkor hogyan oldják meg, hogy az én nevem is a dokumentumra kerüljön, de végül arra lyukadtunk ki, hogy ma délután megszerkeszti az új papírost, amit holnap reggel aláírunk mindannyian. 

Nos, ez így már átmegy nálam is - gondoltam. És erről magyaráztam mindvégig: azt nem teheti meg senki, hogy a gyermek egyik szülőjét vegyék csak figyelembe, míg a másikat nem! Mi jogon tennék? Van valami bírósági eltiltás velem szemben? Van egy feljebbvaló erő, valamiféle Döntéshozó, aki kimondta, hogy az apa nem számít és nélkülözhető dolog a gyermekünk életében? Ugye nem. Ennek alapján úgy vélem, hogy nincs is min magyarázkodni.

Annyiban maradtunk végül, hogy egy új megállapodást kapunk, amit mindketten kitöltünk, mint szülők. Annyit azért hozzátettem még, hogy nem kívánok az anya magánéletébe beleszólni, de szeretném, ha feljegyezve lennék én is egy papírra, hogy magam vagyok a kislányom édesapja, azaz a másik törvényes képviselője. A Vezető ezt tudomásul vette és ígéretet tett arra, hogy új megállapodást szerkeszt, amit holnap aláírhatunk. 

Az exem erre semmit sem felelt. Gondolom egy világ omlott össze benne, de hát ez van. Sajnálom, hogy élek, de komolyan.

Miután elbúcsúztunk az intézményvezetőtől, a kislányomat átvittük az öltözőbe, ahol tiszta pelust kapott. Szerettem volna tisztába tenni én, de az anyja nem engedte. Hogy miért nem, azt nem tudom, bár valószínűleg azért, amiért azt se szeretné, ha találkozgatnék a gyermekemmel. Mindegy. 

Amíg a lányom a pelenkázón feküdt, ő mindvégig engem bámult, én pedig odatettem a fejem az ő kis fejecskéje mellé s belesúgtam a fülébe, hogy nagyon szeretem. Dóri csak nézett a szemeimbe és látszott, hogy elgondolkodott valamin. Nem tudom min, de ledöbbentett, hogy milyen érzelmek áradnak a tekintetéből. Kis buksi, édes kislányom... 

- Mit szeretnél? - kérdeztem tőle, de nem felelt. Csak nézett a szemeimbe és éreztem rajta, hogy boldog, amiért ott vagyok vele.

A pelenkázás után kezet mostam, majd az anya is megmosta Dóri kezét. Kézmosás után megmutattam neki hogyan kell kinyitni a szemeteskuka fedelét, majd kidobtuk az elhasznál kéztörlő papírt. Dóri eközben folyamatosan a nevemen szólított, mire én "itt vagyok" felkiáltással válaszoltam neki.

Vagy két tucatszor mondta, hogy "Apa", mert az anyja ölelésében kikerültem a látóteréből.  

Odakint az utcán az exem mondta a kislányunknak, hogy elmennek bevásárolni, mire megkérdeztem, hogy velük tarthatok e. Azt felelte, hogy nem, mert nem akarja. Ekkor azt válaszoltam, hogy bevásárolok nekik cserébe, amin egy pillanatra ugyan elgondolkodott, de végül ismét nemet mondott. 

- Apa - szólt a gyerek megint, akit homlokon pusziltam, majd betettem a babakocsiba. A gyerek eleinte szorosan átölelte a nyakam, majd engedett és elfogadta, hogy ismét el kell tőlem válnia. 

(És ezt most direkt felületesen, részletek nélkül írtam le) 

Miután elindultak az anyjával a járdán, beültem a Trabiba és utánuk eredtem, mivel pont arra haladtam korábban is. Ahogy melléjük értem, letekertem az ablakot és kiintegettem a lányunknak. Dóri erre hangosan elkiáltotta magát: - Apa..! Apaaa..!

Bekapcsolva az elakadásjelzőt, félreálltam az úton, hogy bevárjam őket. Mikor mellém értek, ismét integettem neki, mire Dóri ismét felkiáltott, hogy "Apaaaa", "Apaaaa"..!

Következőre ugyanez zajlott le, majd muszáj voltam lefordulni egy mellékutcában. Hátrafordulván láttam viszont, hogy a gyerek mindvégig a kocsimat bámulja, ahogy az villogva (üdvözölve őt) egyre inkább eltávolodik tőlük. Közben hangosan a nevemet ismételgette, míg el nem tűntem a szemük elől.

Szeret engem és szüksége van rám. Mint nekem rá. Ezt már milliószor kifejezte, amit az anyja egyáltalán nem vesz észre. Nem érdekli. Bezárkózott a hűvös életébe, kizárva engem és mindenki mást. 

Úgy vélem, hogy talán rá kellene világítani őt, hogy amit csinál, az mind az ego műve. És hiába tartja magát olyan nagy spirituális lénynek, mégis az egoja határozza meg. Az egoja mondatja vele, hogy tegye azt, amit tesz. 

Szenved, és ezt látni rajta, de nem kér segítséget, nem tud elfogadni segítséget, egyedül akar szenvedni. Hiába ajánlottam fel többször is, de ő hajthatatlan. Ő erős, mert ő egy oroszlán. És buta. Azt kellene mondani neki, hogy "nézd, mikor fogod már föl, hogy nem ellenségek vesznek körül, nem kell egyedül küszködnöd, vedd már észre, ki akar és tud is segíteni, nem szégyen elfogadni a segítséget!", de tartok tőle, hogy nem értené. Nem tőlem kell félnie, hanem azoktól, akik közreműködtek a családja szétszakításában. Mert azok az emberek ehhez értenek, belepofázni mások életébe, majd jó tanácsokat osztogatni. Majd miután a tervük sikerült, félreálnak, hogy egyedül küzdjön meg az élettel. Az apát kizárva, mert az úgy a jó. Ő pedig szentül hisz a hazugságaiknak, s észre sem veszi, hogy nem úgy történnek a dolgok, mint ahogy azt sugallják neki.

Ártó lehetek akkor, amikor felajánlom neki, hogy bevásárlok? Cserébe annyit kérek csupán, hogy a kislányomat a karomba tartva elkísérjem őket. Mitől fél? Attól, hogy a Bíróságon esetleg kiderül, hogy az Apa ugyan 15.000 forint gyerektartást fizet, de csomószor bevásárolt nekik? Attól tart, hogy Apa fizeti a bölcsődei étkeztetést?

Ez lenne egy alávaló, gonosz apa jellemzője? Kétlem.

Azt hiszem, rohadtul szenved, hogy a gyereke bölcsis lett, hogy nem óvhatja meg mindentől, mert dolgoznia kell járni. Ha meghallgatta volna az újabb ajánlatom, talán lehetett volna másképp is. Azt hiszem fél, szenvedni akar, gyötrődni és áldozattá válni, és mártírkodni, amit a saját beadványában is leírt, amikor áldozatnak állította be magát ("egyedül a gyermekemmel vágtam neki a bizonytalan jövőnek").

Elhiszem, hogy nehéz egyedül. És sajnálom. 

De tudomásul kéne vennie, hogy nem én vagyok az ő ellensége. Nem én, hanem azok, akik szétverték a családját (ami javítható és újraéleszthető lett volna), majd kihátráltak mögüle. Kiszakították őt tőlem, majd amikor elérkezett az idő, útjára engedték. Ugyanis nem az anyósom vigyáz hétköznap a kislányomra (hál égnek!), hanem a bölcsis néni. 

Lehetett volna másképp is. Bölcsőde helyett Apa. Egy kereset helyett kettő. De nem lett. Mert ő erős, ő egy oroszlán. Az ego, semmi más.