2017. április 24., hétfő

Borotva és hab

A hatvanadik kapcsolattartásunk viszonylag jól sikerült. Sok szempontból ez is hozott pár új élményt...

Eredetileg úgy volt, hogy csak egyetlen órát tudunk maradni, mert a gyerek délután 1-re ér a Családsegítőbe, az olvasóterem viszont 2-től már foglalt. Úgy volt, hogy más helyet és időpontot nem tudtak nekünk adni, ezért úgy nézett ki, hogy aznap vagy csupán egy órát leszünk együtt, vagy a főépület folyosóján foglaljuk el magunkat ezután. Lehetnénk ugyan még egy órányit az udvaron is, de a szeszélyes időjárás miatt a napsütés és a meleg nem garantált, valamint a tető felújítása miatt számítani lehetett valamiféle korlátozásra is.

Amikor Dórival elfoglaltuk a szobát, az exem megkérdezte tőlem, hogy a második órámban ki akarunk e menni a játszótérre, vagy pedig azt az egy órát majd pótoljuk egy hét múlva, mire pont megjelent a Felügyelőnk, aki közölte, hogy a két órai család lemondta a részvételt, ezért szabad a szoba kettő után is. Mivel a Felügyelőnk már többször leszögezte, hogy az intézmény területén belüli kapcsolattartás számít bele a hivatalos kapcsolattartásba, és az ezen kívüli helyszínekért nem vállalhatják a felelősséget, ezért rögtön rávágtam, hogy akkor maradunk itt és nem megyünk ki a játszótérre. Az exem tudomásul véve elköszönt Dóritól, majd távozott.

Kicsit meglepődtem a felajánlásán: kimehetek Dórival a játszótérre? Miért is? Vele együtt, vagyis Anyuci felügyelete mellett? Gondolom igen, viszont az meg nekem nem hiányzik. A legutóbbi beadványában azt írta, hogy velem a továbbiakban nem hajlandó elmenni sehová, és már egész jól megszoktam a gondolatot, hogy nélküle fogunk kapcsolattartásosozni (hál' égnek!), szóval nem hiányzik, hogy bármikor is jelen legyen, amikor a lányommal játszom. Korábban ugye felajánlottam neki, hogy jelen lehet akkor, ha netán a Bíróság végre megengedi, hogy a gyereket lehozhatom hozzám, de mivel ő tök világosan kifejezte a beadványában, hogy nem fog részt venni velem semmiféle közös programon, így magam is úgy könyveltem el a jövendőt, hogy kettesben leszek Dórival. Egyébként pedig kifejezetten zavarna, ha a sarkamban lihegne és ellenőrizné, hogy mit hogyan csinálok. Oké, tudom, hogy korábban én vetettem fel a lehetőséget, de mivel azóta ismételten belém rúgott a beadványain keresztül, immáron nem tartom jó ötletnek a közös programokat. 

Azért kíváncsi vagyok rá, hogy a játszótérre maga is ki akart-e jönni, vagy csak a távolból figyelt volna minket, hogy miképp játszom a gyermekemmel? Még az is lehet, hogy az sem. Szokatlan ez a hozzáállása, hiszen eddig szó sem lehetett róla, hogy én és a gyerek a játszótéren legyünk, míg most előállt ezzel.

Na mindegy, én inkább a szobát választottam.

Dóri nagyon hamar akklimatizálódott, úgyhogy pár percen belül már bele is mélyedtünk a saját kis világunkba. 

Először ettünk pár falatot, mert Dóri nem ebédelt még. Korábban írtam az anyjának, hogy viszek ebédet, s épp ezért - gondolom - direkt nem ettek otthon semmit, hogy nálam majd jól lakik.




A fasírthoz kenyeret és majonézt is kapott. Eleinte jól ment a falatozás, de pár perc múltán már jobban lekötötte a figyelmét, ha a majonézt szétdörzsölhette a tenyerén. Úgy kente el az egészet, mint a kézkrémet, majd elegánsan mindent az asztal lapjába dörzsölt. Ekkor jobbnak láttam, ha inkább kezet mosunk és nekifogunk játszani.

Ma elővettem egy régi ismerőst is, a gyurmát. Ezt már legalább fél éve nem hordom magammal, mert az állaga ragadóssá vált (valószínűleg a nyáltól) és szinte kezelhetetlenné vált, amit a mai alkalom is alátámasztott. Dóri ugyan örült a gyurmának, de az elkenésén kívül az már nem volt jó semmire.


Ezt még fel is kellett mosnom valahogy. Nem volt könnyű!


Mivel a gyurmát jobbnak láttam kidobni, ismét elmentünk kezet mosni, hogy aztán tiszta kézzel új elfoglaltságot találjunk magunknak. Mivel a tabletemre új játékokat telepítettem fel, ezért boldogan mutattam meg azokat Dórinak, mert tudtam, hogy a régi unalmas játékok után örülni fog valami újdonságnak.


Kerítésfelújítás: itt a korhadt léceket kell újakra cserélni, 
majd lecsiszolni és átfesteni az egészet

Kitakarítottunk egy rendetlen lányszobát

Szülinapi szobát díszítettünk fel
(itt fontos volt a betűk felismerése és a megfelelő helyre való beillesztésük)

Az egyéb díszek festése


Dóri bár nagyon élvezte a játékot annak újszerűsége és bája miatt, de azért be kell ismernem, hogy egyelőre még nehéz volt neki megoldani a feladatokat. Egyrészt azért, mert magától nem jött rá, hogy mit is kell csinálnia, másrészt pedig azért, mert az ujjával nem mindig sikerült mozgatnia az eszközöket. Ilyenkor mindig ismételni kellett (engedje el, fogja meg), de gyakran előfordult az is, hogy a nyitott tenyere miatt véletlenül kilépett a programból a másik ujjával. Valószínű amúgy, hogy sok esetben programhiba is közrejátszott ebben, mert hol érzékeny, hol érzéketlen volt a felület, meg hasonlók. 

Szerettem volna Dórival egy közös képet készíteni, de csak ilyenre volt hajlandó:



A játék után Dóri zenés körtáncot lejtett:




Aztán beszélgettünk egy kicsit. Megkérdeztem, hogy milyen volt a bölcsiben, mire rávágta, hogy nem volt, mert "Dodi apával" játszott.

- Dodi apával? - kérdeztem.
- Dodi apával. - felelte.
- Az kicsoda?
- Dodi apa... - vágta rá rögtön.

Amikor a telómon mutattam neki egy képet apósomról, Dóri rögtön rávágta, hogy "Dodi apa", majd elmosolyodott. Tehát apósom volt az, aki feltételezhetően náluk volt ma, míg az exem dolgozott (mert Dóri mondta, hogy Anya addig dolgozni volt). 

Ezután Dóri elkezdte hadarni, hogy "Anyával mindig veszekedtek"... Majd megismételte ugyanezt párszor, mire elmondtam neki, hogy Apa és Anya néha tényleg veszekednek, mert sok kérdésben nem tudunk megállapodni, s hogy a felnőttek ilyenek, mert mindig mást és mást akarnak.

- Dóri hülye. - bökte ki Dóri.
- Micsoda? Miért lennél hülye?
- Dóri hülye. Apa hülye - folytatta.
- Dehogy vagy hülye. Ne mondj ilyet. Te vagy a legokosabb kislány a világon. Azért mert Anyával néha veszekszünk, még senki sem hülye! Sem Anya, sem Apa, sem pedig te!

Dórit ekkor az ölembe ültetve elkezdtem neki mesélni a felnőttek közti vitákról. Nagy vonalakban arról, hogy Anyával miről nem tudunk megállapodni, majd rögvest leszögeztem, hogy attól még mindketten nagyon szeretjük őt, és egyáltalán nem hülye, mint ahogy mondja.

- Menjetek a faszomba... - mondta erre ő, mire megkérdeztem tőle:
- Tudod mi az a "fasz"?

Dóri csendben figyelt.

- A "fasz" az a fiúk fütyije. Így mondják csúnyán, amikor valaki káromkodik. Szerinted is menjünk a fütyibe? 

Dóri mosolygott ezen, s én úgy vettem észre, hogy most esett le neki, hogy mit is mondott. Talán egy picit el is szégyellte magát, nem tudom, mindenesetre pironkodva lehuppant a földre, hogy folytassa a játékot.

(A fenti kis párbeszédet direkt nem elemzem ki)

A folytatásban Dóri megterített nekünk...



...hogy megegye a maradék eper befőttet:




A befőtt befalása után még süteményt is kért:



Ezután kiszínezte Törpilla házikóját:



Felporszívóztunk pár hangyát is:


Az időnk lassan-lassan lejárt, így előálltam egy teljesen új dologgal: mivel Dóri már kétszer is mondta, hogy szúr a puszim, ezért elővettem egy borotvát és egy borotvahabot, hogy megmutassam neki hogyan lehet megszabadulni a sok-sok apró szőrtől. 

(Dóri az érkezésükkor húzogatta a szakállamat és megjegyezte, 
hogy az milyen hosszú - majd hosszasan nézegette és próbálgatta)

Miután megmutattam neki, hogy milyen éles a borotva, nyomtam egy kis habot a kezébe majd mondtam, hogy azt hova kenje az arcomon. Mivel imádja ezeket a lágy és krémes, cuccokat nyomkodni, kenegetni, ezért nagy-nagy örömmel tette rá az egészet a képemre:


Oltári az a vigyor! :)


És bár a nagyját én szedtem le - mutatva neki, hogy a borotva hogyan szedi le a szőrt -, de azért elismerem, hogy a kezébe adott borotvával ő is leszedett pár csíkot, méghozzá meglepően ügyesen. Nemcsak, hogy nem vágott meg vele, de maradék nélkül szedte le a célba vett szőröket.


Még be sem fejeztünk a munkát, amikor Anya már az ajtóban téblábolt. Míg a lányom viccesnek találta az apjával való borotválkozást, az anyját valahogy nem hatotta meg a dolog. Jó, mi? Mi mindenről marad le a kislányom azzal, hogy nincs mellette nap mint nap az apja? Még a borotválkozást sem ismeri, holott, ha együtt élnénk, akkor sok-sok ilyen és hasonló dologban lehetne része. Mindezt csak azért említem meg, mert egy évvel ezelőtt még volt rá esély, hogy újrakezdjük, de az exem számára inkább az volt a lényeg, hogy az idióta kéménytüzet rám kenje és hátat fordítson nekem (ugyebár, ezután zárták el a kislányomat tőlem újabb három hónapra). 

Dóri ma sem akart hazamenni, viszont a Felügyelő már várta, hogy zárhassa utánunk a szobát. Péntek délután lévén már mindenki hazafelé igyekezett, ezért nekünk is mihamarább szedelőzködni kellett. Odakint még bekéredzkedett a kocsimba, majd az anyjával virágot kezdett gyűjteni, ami igazából azt jelentette, hogy szimplán csak velem akart maradni és nem akart még búcsúzni. Nem a Trabira volt kíváncsi, és nem is a virágokra, hanem a hazaindulás előtti perceket szerette volna minél inkább elnyújtani.

Végül egy marék aprót tartva a tenyeremben mondtam neki, hogy válasszon ki párat, ő pedig kivéve két darab százast és egy kétszázast, adott egy búcsúpuszit. Ezután az anyja felé fordulva megszólalt:

- Apához akarok menni.
- Kicsim, most nem megyünk - felelte az anyja. - Jövőhéten megint találkozol Apával.

Dóri ezen elszonytolodott, bár nem volt neki új dolog az anyja reakciója. Szar érzés volt látni, hogy ismét elutasítást kapott velem kapcsolatban. Hiába mondja az anyjának minden egyes alkalommal, hogy el akar hozzám jönni, mert az anyja minduntalan nemet mond rá. Dóri persze nagyon kitartó, mert az anyja tiltása ellenére ő mindig megkérdezi ezt, én pedig sajnos nem mondhatok erre semmit, mert az csak ismételt vitát szülne az anyjával, az pedig nem vezetne semmi jóra. 

Vajon mi járhat ilyenkor Dóri fejében?
Ki tudja...

Rossz érzés, hogy nem tudok neki segíteni, és nem adhatom meg neki mindazt, amit szeretne tőlünk. 

Szeretem őt, és boldoggá szeretném tenni...